A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gazdasági válság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gazdasági válság. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. február 10., szerda

A magyar bankrendszerben most jön a feketeleves?

Az idén várhatóan tovább romlik a magyar bankrendszer portfoliója, az év közepén érheti el mélypontját. A banki jövedelmezőség fokozatosan javulni fog, de a korábbi aranykor már nem tér vissza - mondta Simonyi Tamás, a KPMG közép-kelet európai pénzintézeti tranzakciókért felelős vezetője.

Simonyi Tamás szerint "szerencse a szerencsétlenségben", hogy a magyar állam nem tudott pénzt pumpálni a gazdaságba, így, ha kényszerűségből is, már megtette azokat a lépéseket, amelyekkel a nyugati kormányok ezután néznek szembe. Ezt a befektetők értékelik is - tette hozzá.

A pénzügyi válságról szólva úgy vélekedett: "gazdasági kőkorszakot úszott meg a világ", s az államoknak mindenképpen be kellett avatkozniuk, különben a fizetési rendszer összeomlott volna, s mérhetetlen mennyiségű betét- és számlapénz tűnt volna el.

A világ bankjainak vesztesége 4 ezer milliárd dollárra rúg. A céltartalékként elkönyvelendő veszteség ezen belül mintegy 700 milliárd dollár, aminek a bankok a felét mutatták ki a múlt évig, a többit az idén képezik meg - ismertette.

Európa top 50 bankcsoportjánál 2009 végére 180 milliárd euró a céltartalék előrejelzés. A csoport kockázattal súlyozott átlagos tőkemegfelelése 6,7 százalék a top 50-nél a jelentős részvénykibocsátás után. Az európai top 50 ötöde veszteséges volt 2009 első félévében.

A közép-kelet-európai bankok megmenekülésében Simonyi szerint nagy szerepe volt annak, hogy a külföldi anyabankok kiálltak leánycégeik mellett. Hozzátette: ha magukra hagyták volna őket, az jelentős reputációvesztéssel járt volna.

A térségben még mindig romlanak a portfóliók, a mélypont 2010 közepére várható - mondta. A nem fizető ügyfelek aránya Magyarországon, Lengyelországban és Csehországban 8-12 százalék, Bulgáriában és Romániában 15-20, Oroszországban 25-30 (most 17), Ukrajnában 35-45 (most 33) százalék lehet. Úgy vélekedett, sok banknál tőkepótlásra lesz szükség. "Minél keletebbre megyünk, annál nagyobbak a veszteségek" - jelentette ki.

Simonyi Tamás a kedvező változások között említette, hogy az elmúlt háromnegyed évben újraéledt a bankközi piac, s már nem az államilag garantált refinanszírozás az olcsóbb. A nyár végén pedig megindult a részvénykibocsátás is - igaz, 30-40 százalékos diszkonttal -, s megkezdődött az állami pénzek visszafizetése.

A szakértő ismertette: vannak olyan bankok, amelyek megfelelő áron kiszállnának egy-egy piacról, de nem nagyon vannak befektetők. S vannak "kényszerkivonulók" is, akik a szabályozásnak nem tudnak megfelelni. Úgy vélekedett, hogy az átrendeződések során szerephez juthatnak majd a helyi vállalkozások is, például Magyarországon erre volt is példa (a WestLB Hungáriát a Wallis Befektetési Zrt. vásárolta meg). Nemsokára hasonló bejelentésre kerülhet sor egy olyan tranzakcióról, amely a KPMG közreműködésével valósul meg - tette hozzá.

2010. február 4., csütörtök

Trükkös banki árukapcsolás

A bankok Magyarországon és Európa sok más országában megkárosítják ügyfeleiket azzal, hogy különböző szolgáltatásokat csak összekapcsolva hajlandók nyújtani – állapítja meg a brüszszeli CEPS kutatóintézet elemzése. Az Európai Bizottság az anyagból kiindulva konzultációt kezdett a pénzügyi szektorban tapasztalható, potenciálisan tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról – tudósít a BruxInfo. Az érintettek a http://ec.europa.eu/internal_market/consultations/2010/tying_en.htm oldalon tehetik meg észrevételeiket.
A bankok általában a folyószámla-vezetést, illetve a jelzálog- vagy fogyasztási hitelek nyújtását kötik egyéb szolgáltatások (például életbiztosítás, számlavezetés stb.) igénybevételéhez. Az ilyen megoldások a jelentés szerzői szerint megnehezítik a szolgáltatóváltást, rontják a díjak összehasonlíthatóságát, és az esetek többségében növelik az ügyfelek költségeit. A csomagajánlatok – tehát amikor önállóan is igénybe vehető szolgáltatásokat kapcsolnak össze a cégek – elvben nem ilyen hátrányosak a fogyasztókra nézve, de a gyakorlatban sokszor mégis oda vezetnek, hogy előnytelen konstrukciókra beszélik rá őket a banki tanácsadók.
Magyarország azon tagálla-mok közé tartozik, amelyekben a CEPS a fogyasztókra nézve nagyon káros árukapcsolásos megoldásokat talált mind a jelzálogkölcsönök, mind a folyószámla-vezetés területén. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) már 2005-ben megállapította, hogy az efféle, széles körben elterjedt eljárások gyakran nem indokoltak gazdasági szempontból, majd a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2006 szeptemberében kiadott 9. számú ajánlása megtiltotta az árukapcsolások alkalmazását. Ez azonban – legalábbis egyelőre – nem kötelező előírás, és a most közzétett jelentés szerint a tapasztalatok azt mutatják, nem befolyásolta érdemben a bankok magatartását. Ugyanakkor a CEPS szerint a néhány tagállamban bevezetett kötelező erejű tilalom sem hozott áttörést: Szlovákiában és Belgiumban például annak dacára továbbra is elterjedt a banki árukapcsolás, Spanyol- és Írországban pedig más, a fogyasztók számára hasonló végeredményhez vezető megoldásokkal (például csomagajánlatokkal) váltották ki azt a hitelintézetek.
A CEPS 23 tagország összesen 66 kereskedelmi és központi bankjának, felügyeleti szervének, versenyhatóságának, ombudsmani hivatalának, fogyasztóvédelmi egyesületének és pénzügyi szakmai szervezetének adatszolgáltatása alapján állította össze terjedelmes, több mint 400 oldalas elemzését. A szakértők a klasszikus árukapcsolások és a csomagajánlatok mellett a harmadik fél bevonását célzó preferenciális vagy exkluzív megállapodásokat, a szolgáltatások bizonyos feltételekhez kötését, a kéretlen ajánlattételeket és más hasonló praktikákat is megvizsgáltak. Ezek az árukapcsoláshoz hasonlóan károsak lehetnek az ügyfelek és a piac egésze szempontjából, így aggasztó, hogy legalább annyira elterjedtek. Így például a bankok a tagországok többségében – köztük hazánkban is – nemcsak egy számla nyitását, hanem a fizetés rendszeres átutalását is megkövetelik a jelzáloghitelek folyósítása érdekében. A CEPS szerint az efféle követelményeket olyankor is alkalmazzák a bankok, amikor azok nem javítják a piaci hatékonyságot – tehát nem csökkentik, hanem éppen növelik az ügyfelek költségeit.

Az árukapcsolás szabályozása
(a pénzügyi szolgáltatások terén, egyes EU-tagállamokban)
  • Ausztria: engedélyezett, amennyiben nem ütközik az uniós UCPD* végrehajtásával
  • Csehország: engedélyezett, amennyiben nem ütközik az uniós UCPD* végrehajtásával
  • Franciaország: szektorális előírások tiltják (a fogyasztók esetében)
  • Lengyelország: abban az esetben tiltja a polgári jog, ha a kapcsolt termékek között nincs összefüggés
  • Magyarország: PSZÁF-ajánlás tiltja, kivéve, ha igazságos és racionális piaci okai vannak
  • Nagy-Britannia: engedélyezett, amennyiben nem ütközik az uniós UCPD* végrehajtásával.
A folyószámlákra vonatkozóan további szabályozás várható
  • Németország: engedélyezett, amennyiben nem ütközik a versenytörvénnyel
  • Olaszország: engedélyezett, amennyiben nem ütközik az uniós UCPD* végrehajtásával
  • Románia: alapvetően tilos
  • Szlovákia: a polgári jog és a bankszektor etikai kódexe egyaránt tiltja
* A tisztességtelen piaci magatartásról szóló direktíva.

2010. január 6., szerda

Nemcsak az állam adósodott el, hanem a lakosság is

A bruttó külső adósság alapján Magyarország világviszonylatban a 20-as lista 19. helyén áll. Ez a lista viszont csak az ország tartozását mutatja, azt nem méri, hogy a világban hányadik helyen állunk a lakossági eladósodással.

Segítség a hitelgondokra

A világgazdasági válság és a magyar gazdaság eleve nehéz helyzete minden hitelezési szegmenst érintett az elmúlt egy évben, igazi fordulat mégis csak 2009 tavaszán állt be. Az emberek addigra lemondtak lakásvásárlási terveikről, és hátrasoroltak minden nagyobb kiadást. Akik korábban már elcsábultak, és nem voltak kellőképpen körültekintőek, most nehézségekkel küzdhetnek. Az ingatlan.com kizárólagos hitelközvetítő partnerét, Sojnoczki Józsefet, a Credithungary vezetőjét kérdeztük arról, mit lehet tenni, ha kezdenek a vállalt terheink túlnőni rajtunk.

Akiknek hiteltörlesztési gondjaik vannak, azoknak még a fizetési késedelem előtt le kell ülniük tárgyalni a bankkal, hogy átütemezést vagy türelmi időt kérjenek a törlesztésre – hívta fel a figyelmet Sojnoczki József. A szakértő szerint segítséggel olyan hitelkiváltást is el lehet indítani, amellyel a törlesztőrészlet akár 50 százalékára, a futamidő pedig 3-5 évvel növelhető a havi fizetési kötelezettség könnyítésére. A hitelkiváltás szerepe egyre fontosabb lehet, mivel a magyar lakosság az elmúlt években évről-évre egyre jobban eladósodott.

Hogyan tovább?

Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az utóbbi egy évben is többször felhívta a figyelmet az eladósodás veszélyeire, a gazdasági válság kiteljesedéséig kevesen vettek tudomást erről. A háztartási hitelek GDP-hez viszonyított aránya jelenleg közel 40 százalék, aminek közel 60 százaléka svájci frank alapú. A kis háztartások azért is tudtak túlzott mértékben eladósodni, mert nincs tartalékuk, és árfolyamváltozás esetén vagy a kamatok emelkedésekor nem tudnak mit tenni. Ezek mellett a MNB kijelentette azt is, hogy a bankok viselkedése is hozzájárult az eladósodáshoz, mert a devizahitelekben rejlő kockázatok ismertetése gyakran nem volt elég részletes vagy teljesen elmaradt. Emellett a korábbi devizahitelezési gyakorlatban a bankok egyszerűen nem vették figyelembe a jövedelem terhelhetőségét, azaz nem kalkuláltak a jövedelem gyakran 20-30 százalékát is kitevő törlesztőrészlet esetleges emelkedésével.



Sojnoczki azt gondolja, hogy a hitelezés menetét biztonságos keretek közé terelve kellene új alapokra helyezni. Ennek első lépése az, hogy minden esetben fel kell hívni a hitelfelvevők figyelmét a devizahitelek esetében az árfolyamkockázatra, lehetséges kamatemelésekre, a forinthitelek esetében pedig arra, hogy a felvett hitelek hosszú lejáratú hitelek, melyek törlesztőrészleteit évek múlva is ki kell tudni fizetni. Léteznek viszont úgynevezett biztonsági kiegészítő termékek, melyek megóvhatnak a bajban. Például törlesztési biztosításokkal biztonságot nyújtanak a munkahely elvesztésére és egyéb nem várt eseményekre. A megkötött biztosításban vállalja a bank, hogy bizonyos esetekben időszakosan átvállalja az ügyfél helyett a törlesztő-részletek fizetését.

Lakáshitelek

2003 őszén jelentek meg Magyarországon a devizahitelek, melyek döntő mértékben hozzájárultak a lakáshitel-állomány emelkedéséhez. Így a lakossági lakáshitel-állomány 2004-től folyamatos növekedést mutatott, 2009-ben elérte a 4214 milliárdot. Az MNB adatai alapján a Credithungary által készített grafikonon (lásd a képgalériát) jól látható, hogy 2009 első félévére mekkorára duzzadt a lakossági lakáshitelek állománya.

Szabad felhasználású jelzáloghitelek

Bár a szabad felhasználású hitelek állománya nem akkora, mint a lakáshiteleké, azért itt is folyamatos volt a növekedés 2009. január elejéig: ekkor elérte a 2291 milliárdos szintet.

Áruvásárlási hitelek

Az áruvásárlási hitelek esetében nem látszik a növekvő trend: az emberek valószínűleg hosszú lejáratú, szabad felhasználású hitelekkel váltották ki a kedvezőtlen és magas kamatozású, rövid lejáratú, jellemzően áruvásárlási hiteleket. Vagyis a magas kamat hamar aláásta ennek a hiteltípusnak a népszerűségét. Már 2007 márciusától láthatóan egyre kevesebb áruvásárlási hitelt igényeltek az emberek.

Gépjármű vásárlási hitelek

Ez a fajta hitel a 2008 őszi visszaesés után 2009. márciusig ugyancsak növekedett, onnantól viszont folyamatos csökkenés látszik.

Személyi hitelek

A grafikon itt magáért beszél: a számok kisebb megtorpanásokkal ugyan, de szintén folyamatos emelkedést mutatnak 2009 márciusáig.

A lakossági hitelek

A gazdasági válság rámutatott arra, hogy a banki hitelezésnek és a túlzott eladósodásnak lehetnek kockázatos következményei. A gazdasági élet szereplőinek, a bankoknak és az állampolgároknak a jövőben egyaránt felelősebb és átgondoltabb pénzügyi döntéseket kell hozniuk. Az embereknek például meg kell tanulniuk tartalékot képezni, s bár a takarékosság önfegyelmet követel, azért ad is valamit. Mindenki rájöhet arra, hogy a vágyaikat nem csak hitelből lehet megvalósítani. Az összes lakossági hitelállomány 2009. januárban meghaladta a 7609,3 milliárd forintot. Ez az összeg 146 Köröshegyi völgyhíd építésének költsége.